9.fejezet: Árnyoldal

Sziasztok!

Késtem a résszel, én is tudom, de hétvégén nem voltam itthon, ezáltal gép közelben sem voltam. Most viszont itt az új, friss és ropogós. :) Remélem tetszeni fog midnenkinek!

Jó olvasást!

Alexandra G. Summer

Egész nap ideges vagyok. Lambert bármelyik pillanatban megérkezhet, én pedig nem tudom mit tegyek. Nincs kedvem a magyarázatához meg semmihez, csak egyedül akarok lenni. Végül úgy döntöttem leülök a gépem elé és nem állok fel onnan egésznap. Halk kopogásra lettem figyelmes, de úgy tettem, mintha nem lennék bent. A látszatot majdnem sikerült is elhitetnem, de hallottam Adabel hangját és rájöttem, hogy ez nem fog sikerülni. Így hát amikor nénikém elment nyílott is az ajtóm. Nem néztem hátra, hiszen tudtam, hogy ki az.

-Szia Hercegnő - köszönt.

-Ne szólíts így! Azt a jogod már elvesztetted – vetettem oda ridegen.

-Könyörgöm már, Ailana! Mire jó ez most neked? –húzta fel magát.

-Kezdjem el sorolni Lambert, kezdjem? Azt hiszed, hogy egyik napról a másikra elfogom felejteni? Vagy netán azt, hogy idejössz és minden a régi lesz? – szálltam vele vitába.

-Nem ezt mondtam. Felhúztad magad egy szinte kis jelentéktelen dolgon – folytatta.

-Ezen neked mi a kis semmiség? Elrabolták az anyám és még titkolsz is valamit. Ez jelentéktelen? – kérdeztem valamivel nyugodtabb hangszínben.

-Szerintem nem olyan, amiért felkellene menjen a pumpa, mint ahogy szokott – felelte lazán.

-Mit vártál Lambert? Azt hitted, hogy idetolod a képed és majd minden rendben lesz? Eltűnt az anyám és ez kis semmiség? Mióta lettél te ekkora barom Merks, mondd már el nekem? – estem neki hevesen és elfeledkeztem arról, hogy nem kellene beszélnem.

-Te megszólaltál? – kérdezte csodálkozva.

-Picsába,Lambert Merks! Ez is a te hibád! –ripakodtam rá ismét  gépesített hangomon.

-Legyen még az én hibám az is, hogy élek? – folytatta tovább.

-Tűnés innen! Miattad most egy életet tettem kockára megint! – kiáltottam megint és nem érdekelt a gép.

Lambert kiment a szobámból, én pedig a földre rogytam és sírtam. Valaki ismét megfog halni. Ha nem jön ide és nem idegesít fel, mindez meg sem történik. De Lambert-nek makacskodnia kell. Tudom, hogy nem egy olyan gyerek, aki könnyen felad bármit, de ha ez így megy tovább senkim nem marad.

Úgy egy óra, talán még több is eltelhetett, mire Adabel jött be hozzám.

-Menj ki! Egyedül akarok lenni – pötyögtem be.

-Kicsim, ezt nem teheted magaddal. Figyelj gyere le, mondanunk kell valamit – mondta.

-Hallottad, hogy rákiabáltam Lambert-re, igaz? – kérdeztem.

-Sajnos igen, de gyere – azzal húzott is maga után.

Semmi kedvem nem volt a történtek után Lambert társaságához. Mikor leértem láttam, hogy Lambert kisírt szemekkel ül a kanapén.

-Mi történt? Miért sírt? –kérdeztem Adabel-től és közbe egy pillanatra sem vettem le a szemem Lambert-ről.

-Telefonáltak neki. Dian – kezdte, de nem fejezte be.

-Mi van vele? – kezdtem feszült lenni, pedig sejtettem.

-Meghalt – fejezte be Adabel helyett Lambert.

-És mégis hogy? – néztem barátomra.

-Elütötték. Legalábbis ezt mondta anya, mikor hívott, hogy zebrán ment át, mikor elgázolták – nézett a szemembe és láttam rajta, hogy bűntudata van neki is.

Nem feleltem semmit csak elrohantam. Nem hiszem el, hogy már megint megtörtént. Miattam halt meg a legjobb barátnőm. Muszáj a végére járnom ennek az egésznek, nem halhat meg miattam még több ember.

Kezdenek a dolgok kicsúszni a kezeim közül és ez nem mehet így tovább. Ugyan már Ailana, hiú ábrándokat követsz, hamis reményeket! Hogyan találhatnád meg azt az embert, akit életedben nem láttál? Merre indulnál, ha támpontod sincs? Ezek a kérdések zaklatnak már napok óta. Megakarom keresni anyát, megvédeni a családom és a barátaim, de ez így nem fog menni. Muszáj tudnom azt, hogy milyen erő az, amivel valójában rendelkezem.

Késő délután van, öt óra is elmúlt már. Fekszek az ágyamon és hallom, hogy Lambert és Adabel nevetgélnek. Nem igazán érdekel a vicc tárgya, inkább az bosszant, hogy Lambert olyan jó barátjának tartotta Dian-t, szerette és erre nem gyászolná vagy ilyesmi, hanem inkább vígan nevetgél. Párnámat a fejemre húztam, nem akartam hallani a hangokat, csupán magányra vágytam távol mindentől és mindenkitől. Bántott az egész. Nem voltam Dian mellett, mikor kellett volna. Sose voltam jó barátnő. Mindig Lambert volt az, akit a legjobban közel tartottam magamhoz, erre azt a személyt veszítem el, akinek igazából velem kellett volna lennie. Nem tudom mit hittem. Elhittem azt, hogy majd ha egyszer pasi problémáim lesznek akkor Lambert lesz a segítségemre, vagy abban, ha bármi olyan gondom lesz, amit egy lánnyal tudok megbeszélni, azt majd pont egy fiúval fogom? Túl sok minden ért mostanában és itt nem a jó dolgokról van szó. Igen, értékelem, hogy Lambert képes volt miattam eljönni, de azt nem tudom elfogadni, hogy miatta öltem meg a barátnőmet, aki előtt egy csodálatos jövő állt még.

-Minden rendben? – szólalt meg egy hang a hátam mögül. Észre sem vettem, hogy bejött valaki.

-Úgy nézek ki? Meghalt a barátnőm. – kezdtem el zokogni ismét.

-Ne hibáztasd már magad Lana! Véletlen baleset volt – próbált nyugtatni Lambert.

-Mi a véletlen abban, hogy megszólaltam és elütötték? Azt hiszed, hogy játék ez az egész, azért nem hallottad soha a hangomat? – fordultam felé.

-Tudom, hogy nem játék, de.. –nem tudta folytatni, mert a szavába vágtam.

-De mégis mi? Te is ugyanolyan gyilkos vagy, mint én értsd már meg! Részese vagy! Ha nem kezdesz el velem vitatkozni Ő nem hal meg! – keltem ki ismét.

-Értem már. Körülötted mindenki hibás, aki neked akar segíteni csak te nem, mert egy önző, makacs, elkényeztetett hercegnő vagy Ailana! –vágta hozzám szavait.

-Tudod mit? Menj ki és hagy békén!

Lambert felállt és kiment. Onnantól kezdve nem érdekelt senki és semmi, kizártam a külvilágot.

*Lambert*

Idegesen mentem vissza Adabel-hez. Nem értem Ailana viselkedését. Jót akartam neki, nem akartam, hogy magába forduljon erre pont azt teszi. Mindig ott voltam mellette, ha szüksége volt valamire és most nem kér belőlem. Miért is jöttem utána? Nem volt ennek az egésznek semmi értelme. Erőfeszítések sorozatát érzem most kárba veszni. Hát ezt érdemlem annyi év után?

Ajtó záródást hallottam a hátam mögött. Az alak leült mellém és nem szólalt meg. Tudta, hogy gondolkodom és még nem szeretnék beszélni, ezért inkább megvárta, ameddig úgy nem döntök, hogy megosztom vele is azokat a dolgokat, melyek lelkem nyomják.

-Mondd, volt ennek értelme? – tettem fel kérdésem a nőnek.

-Szerintem volt, csak várnod kell vele. Jobban ismered, mint én – felelt.

-Igen, tudom, de ez akkor se ilyen egyszerű. Tudom, hogy makacs teremtés, de ez már tőle is sok. Nem volt ilyen soha, nem foglalkozott a környezetével, hogy ki mit mond. Sose esett depresszióba, nem zárkózott el, mindent megosztott velem és Dian-nel is, de most más lett, ez nem Ő. Minden megváltozott mióta felakarja kutatni az apját. Rémálmok sorozata gyötri napról-napra, éjjelről-éjjelre. És most hol tartunk? Eltűnt az anyja a vasútállomásról minden nyom nélkül és én pedig hülye voltam – ömlöttek belőlem a szavak.

-Nem voltál hülye, más ezt nem tette volna meg érte – próbált nyugtatni.

-Ezzel is tisztába vagyok, de nem lehet ilyen. Ailana nem ilyen ember, nem a borús kedvű, érvagdosós, depis csaj szerepe illik rá, hanem a mindig életvidám, álmokkal teli. Hatalmas álmai vannak vagy voltak, nem tudom melyik illik a jelenlegi helyzetre – vallottam be.

-Például? – fordult felém érdeklődően.

-A lovaglás az élete. Mindig azt mondta, hogy lovardát szeretne egyszer nyitni és sikeres akar lenni táncoktatóként. Világhírű előadó szeretett volna lenni és azt, hogy a lovardáját is világszerte ismerjék és jöjjenek hozzá – mondtam el Ailana helyett.

-Igaz nem olyan régen van itt, de ezt sosem osztotta meg velem. Mióta itt van olyan kis búvalbélelt, szomorú. Majdnem visszatért az általad emlegetett mosolygós lány, ugyanis eleinte még az volt, de mikor meghallotta, hogy a nővérem eltűnt egy világ omlott össze benne. Kezdett talpra állni, legalábbis én ezt láttam rajta, de úgy látom a végső csapást Dian barátnője halála adta meg neki és még mélyebbre zuhant – mesélt.

-Ezt mégis hogy érted? – néztem fel riadtan.

-Nyugi, nem történt semmi. Csupán megviselte. Hirtelen kapott minden rossz hírt. Csak vedd végig Lambert: elküldenek távol a családodtól, barátaidtól egy ismeretlen közegbe, egy olyan emberhez, akit sose láttál azelőtt. Anyád minden nyom nélkül eltűnik és a barátnőd is meghal, mert egy végzetes átok ül rajtad. Képes lennél feldolgozni? –tette fel a költői kérdést, hiszen a válasz egyértelmű volt – Látod, Lambert, te is tudod a választ. Adj neki időt, legyél vele kedvesebb, figyelj rá jobban.

-Én mindent megteszek érte, nem hagyom magára, de eltaszít és ez a legrosszabb.

-Lambert, tedd fel magadnak a kérdést? Úgy szereted, mint egy barátot vagy mint egy szerelmet? – majd felállt és elment.

Meglepett ez a kérdés. Egyértelmű a válasz, nem lehetek belé szerelmes, azzal tönkre tennék mindent. Nem, úgy tekintek rá, mint egy barátra és el kell követnem mindent annak érdekében, hogy jobban legyen. Nem engedem, hogy összeroskadjon! Képes  vagyok bevetni bármit annak érdekében, hogy Ailana újra a régi legyen.