News!!!

Kedves Olvasóim!

Nagyon régen posztoltam már ide, s így hosszú idő után furcsa is. 

Igyekszem hozni a részeket, de sajnos az elmúlt fél évem nem volt a legjobb.

DE! Ebben az évben még mindenképpen tervezek egy részt hozni nektek. :)

Szeretném megköszönni a sok cserefelkérést, amit kaptam. Örülök, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok aktív, ilyen sokan követtek. Öröm a szívemnek! :D

Hamarosan jelentkezem még! 

Alexandra G. Summer

13.rész ~A helyes irány

Sziasztok!

Hosszú kimaradás után, de megérkezett a következő rész is. Most 2 hétig szintén inaktív leszek írás terén, hisz az utolsó hajrá, ami rengeteg dogával jár és tanulással. DE! A nyári időszakban a gyakorlat és a munka mellett megpróbálom a lehető legtöbb időt szakítani a blogra, ha tehetem. :)

De hogy ne a locsolgástól legyen sok, inkább olvassátok szeretettel a 13. részt! :)

Alexandra G. Summer

A világ forgott velem, nem hallottam semmit és senkit. Füleim befogtam, a földre rogytam és előre-hátra dőltem,  miközben csak azt hajtottam magamnak: „Rosszul hallottad. Mama és Papa él, és csak arra várnak, hogy újra lássanak.” Valaki hirtelen felemelt a földről és átültetett a kanapéra. Körülbelül egy tíz perccel később magamhoz tértem és felemeltem a fejem. Lambert guggolt előttem.

-Hazudsz Lam, hazudsz! Nem halhattak meg! – keltem ki magamból.

-Lana, idefigyelj! Szerinted viccelnék ilyesmivel? Nem. Ismersz, tudod, hogy sose ártanák neked, még akkor sem, ha okot adnál rá – mondta teljesen őszintén.

Igaza volt. Nem olyan ember, aki csak úgy átver, ha van oka, ha nincs. De ez akkor is hihetetlen.

-Mi volt az  ok? Mi miatt veszítettem el mind a kettejüket? – kérdeztem, bár abban nem voltam biztos, hogy tudni is akarom.

-Nagymamád infarktust kapott, okát máig nem tudjuk miért. Nagypapád pedig a magányba. Nehezen dolgozta fel mamád halált és azt, hogy te is és anyukádék sincsenek meg – foglalta össze tömören, de láttam rajta, hogy nem stimmel valami.

Ráhagytam. Ha nem mondja el most az igazságot, majd valamikor elfogja. Engem kímél, ez is világos, hisz a vak is látja. Nem volt kedvem forszírozni a dolgot, inkább elmentem ledőlni, de mivel nem akartam egyedül lenni megkértem Lambert-öt, hogy jöjjön velem.

Előre mentem, Lambert pedig megígérte, hogy nemsokára jön utánam. Mielőtt elmentem volna az ágyamig, megálltam az ajtónál. Valami megütötte a fülem, ahogy bezártam az ajtót.

-Mégis mit képzelsz magadról? Idejössz azzal a hírrel, hogy a nagyanyja és a nagyapja nincs, de eddig felé sem néztél. Van bőr a képeden? – esett neki Melanie.

-Semmi közöd az egészhez. És ha netén tudni akarod fél éven keresztül kerestem éjjel-nappal és nem kihasználni jöttem ide – vágott vissza Lambert.

-Majd szólok, ha elhiszem. Nem bízok benned és told el minél hamarabb a pofád. Sőt, a legjobb az lenne, ha most azonnal elmennél, majd megmondom neki, hogy a lovagja ismét magára hagyta,mint mindig – provokálta tovább Melanie.

-Szerintem itt most te vagy az egyetlen felesleges ember – hallottam lépteit közeledni, mire azonnal az ágyba vetettem magam.

Szóval Melanie őt hibáztatja az egészért és minél hamarabb elfogja tüntetni a közelemből.

-Hé, Al, minden ok? – zökkentett vissza a valóságba.

-Persze, persze – kamuztam.

-Ugye hallottad, miről volt szó? – váltott komolyabb hangszínre.

-Úgy ahogy – ismertem be egy részét.

-Ailana, ne hazudj. Hallottál mindent igaz? – kezdett egyre feszültebb lenni.

-Igen, de nem is értem miért kell nektek veszekedni a semmin. Most halt meg a nagyanyám és a nagyapám, erre ti ketten a másikban keresitek a bűnbakot ahelyett, hogy mellettem lennétek száz százalékig – estem Lambert-nek.

Lambert nem mondott semmit, inkább rám hagyta a dolgokat. A hallgatás közepette én elaludtam és úgy éreztem, mire felkelek minden jobb lesz.

*Lambert*

Nem gondoltam, hogy hallja, amit beszélünk, de igaza van. Teljesen ki van készülve idegileg is meg mindenhogy, hiába nem mutatja ki. Lehet az lenne a legjobb ha elvinném innen messzire. Szüksége van az anyjára, ezt ő is tudja és minél előbb meg kell találnunk.

Ahogy itt fekszik mellettem, olyan gyámoltalan, elveszett, mintha sose találta volna helyét a világban, pedig ez nem így van. Sose jött rá, de nem kívülálló. Rossz, hogy nem tehetek érte semmit, hisz olyan makacs személy.

-Te még itt vagy? – szólalt meg egy hang a hátam mögül.

-Hol lennék? – kérdeztem vissza rá sem nézve.

-Nem itt az biztos. Nincs rád szüksége – vetette oda ridegen.

-Szerinted nincs, de van. Én vagyok mellette már régóta, én vagyok a támasza. Te mi vagy neki az 1 éveddel mondd csak? Sose fog neked annyira megnyílni, mint Dian-nek nyílt valaha. Nem fogod őt pótolni neki és erre rá fog jönni – vágtam vissza.

-Te most tényleg ezzel áltatod magad, hogy a kis barátnőd helyébe akarok lépni? Okom se lenne rá, de ha tudni akarod igenis megnyílt – mosolygott önelégülten.

-Igen? Esetleg annyira, hogy engem hordott el mindennek, mert csak engem utálsz. Semmit nem tudsz és ezzel te is tisztába vagy – vágtam vissza, mire sértődötten kiment.

Büszke voltam magamra. Ez a kis fruska nem fog elzavarni egy könnyen és ebbe kénytelen lesz belenyugodni.

-Miért veszekedtek állandóan? Ez boldoggá tesz titeket vagy mi? – szólalt meg egy ismerős hang mellőlem.

-Azt hittem alszol – feleltem.

-Ha veszekedtek kicsit nehéz. De most komolyan, miért kell ezt? – nézett rám.

-Mert nem fog leakadni rólam a kis „barátnőd” – mutattam idézőjelet a barátnő szónál.

-Akkor van egy ajánlatom. Lépjünk le. Elő kell kerítenem anyát és tudom hova menjek – mondta magabiztosan.

-Komolyan? – lepett meg.

-Halál komolyan – felelte mosolyogva, de határozott tekintettel.

Ilyen elszántságot még sosem láttam a szemeiben, mint most.  Eddig is tudtam, hogy mit szeretne, de fogalma nem volt arról merre és talán ez a berlini „kiruccanás” csak egy ürügy volt neki, hogy egyedül lehessen.

-Hova akarsz menni? Münchenbe?- tettem fel a kérdést.

-Igen. Ott kell elkezdenem, ahonnan elindultam – felelte.

A válaszadás után fel is pattant és elkezdett csomagolni. Fél óra alatt összeszedte minden cuccát és indulásra készen volt.

-A kis barátnőd nem értesíted? –néztem rá az ajtóban.

Fejrázással jelezte, hogy nem. Remélem nem akarja hoppon hagyni, mint engem egy évvel ezelőtt.

*Aliana szemszöge*

Muszáj voltam lépni, tenni valamit. Nem hagyatom az egészet annyiban, el kell mennem innen és azt hiszem tudom is, hova menjek. Anyu régebben, mikor még kicsi voltam mindig egy mesével altatott el, de ez nem olyan mese volt, mint a megszokottak. Ez más volt, valami különleges.

Azt hiszem ebben a pillanatban jöttem rá, hogy hol van a kulcs. Lambert kezét megfogtam és húzni kezdtem magam után. Nem értett semmit, állandóan csak azt kérdezte, hogy hova megyünk. Nagyjából egy 10 perc után, mikor már a buszon ülve tartottunk a vasútállomás felé elmondtam neki.

-Tudom hova kell mennünk – mondtam, mire ő csak nézett rám és ne értett semmit – Ugye emlékszel azokra a mesékre, amiket anya mesélt mindig, mikor nálunk voltál és fáradtak voltunk?

-Igen, de ennek mi köze van az egészhez? – nézett rám továbbra is értetlen fejjel.

-Lam, itt a megoldás. A mese a kulcs. Van a szobámba egy titkos retesz vagy valami, aminek a segítségével eltudok jutni oda, ahol anya is van és Adabelle is. És szerintem Dian is ott van – fejtettem ki elméletem.

-Ez baromság Ailana! Már hogy lenne ott, ha meghalt? Engedd el – próbálta az épeszű magyarázatot mondani, de nem engedtem.

-Furcsa, hogy még egy gyászjelentés sem jelent meg. Tudod mit találtam a múltkor a rendőrség honlapján? Hogy Dian eltűnt. Nem meghalt, hanem eltűnt és azóta is keresik. És mikor adták fel? Amikor közölted velem, hogy meghalt.

-Ugyan már, Lana! Ez hülyeség, nem bizonyít semmit – védekezett, valamit titkol.

-Bassza meg, Lambert! Vagy veled, vagy nélküled, de én átmegyek – és ezzel csend is lett.

Az út a vasútállomásra csendben telt. Nem maradt Berlinben, hanem jött velem München felé Lambert. Nem lesz egyszerű eset. Valahogy meg kell oldanom és érzem, hogy itt a megoldás, itt a kulcs. Ott kell elkezdenem a keresést, ahonnan eljöttem.

Happy Easter!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak, követőmnek, feliratkozómnak! :) Teljen kellemesen a szünet és az ünnep is! Lányok, nektek nagyon sok locsolót, Fiúkák, nektek pedig sok-sok tojást! :D

U.i.: Hamarosan jön az új rész is. :))

Puszil Titeket

Alexandra G. Summer

12.fejezet: Megpróbálni elkezdeni

Drága Olvasóim!

Tudom, már nagyon régen nem jeletkeztem, de az iskola és minden más elfoglaltság miatt , csak most jutottam el odáig, hogy meghozzam a részt. Időközben -mert hát na tényleg régen volt már itt valami- elérkezett az új év, melyet így 2 hónappal megkésve, de annál nagyobb örömmel szeretnék mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni! :) És hát kaptam kritikát is, illetve egy ajánlót az idő során. A kritikát és a véleményt a szokásos menüpontban találjátok, de az ajánlást itt is megjeleníteném, mint végszót, hiszen rengeteget jelentett nekem. Tehát, itt is szeretném megköszönni az ajánlót kedves M. Gin-nek, (ide kattintva olvashatjátok el) feldobta a napom! :)  

Nem húznám tovább a szót. Kellemes időtöltést kívánok!

Alexandra G. Summer

Mivel sikeresen szereztem munkát és lakásom is van, ezért több gondom nem igazán volt. Aludni nem igazán tudtam, mivel állandóan a levél, a ház, anyáék és Lambert járt a fejemben. Féltem mindentől. Szerettem volna az apámmal találkozni mindig is, hogy kérdőre vonjam, de azt sosem gondoltam volna, hogy nekem kell felkutatnom ennyi titokkal övezve. Utam első állomása ide vezetett Berlinbe, ahol meg kell magam húzzam egy kis  időre, elvégre pénz nélkül nem indulhatok útnak.

Másnap reggel elég korán keltem, hisz időben kell leérnem a jó benyomás érdekében. Felvettem az egyenruhám, feltettem egy alapsminket és már indultam is. Az étteremhez vezető út nem volt hosszú, így körülbelül két perc alatt az újdonsült munkahelyemre értem. Belépve az ajtón nagy örömmel fogadtak, különösen egy lány, aki első ránézésre szimpatikusnak tűnik.

-Izgulsz? – fordult felém kérdésével, miközben mosolygott.

Bólintva jeleztem, hogy igen. Mielőtt megkérdezhettem volna hogy hívják megérkezett a főnök.

-Jó reggelt kívánok mindenkinek! A mai napon új alkalmazottat, munkatársat köszönthetünk körünkben. Bemutatom Ailana Fiedler kisasszonyt. Kérem legyenek vele türelemmel, ugyanis a csuklóján lévő gépezettel képes kommunikálni egy születési rendellenesség miatt. Köszönöm a figyelmet, Ailana érezze jól magát körünkben! – köszöntött az újdonsült főnököm, Mr. Stanford.

Amint elhagyta az éttermet mindenki körém gyűlt és kérdésekkel bombáztak, de mivel nem tudtam mindenkinek egyesével válaszolni, így röviden leírtam, hogy ha kérdésük van az ebédszünetben vagy munka után szívesen válaszolok mindenkinek. Ahogy elnéztem az arcokat, van olyan, akinek nem tetszett, egyedül talán a szőke hajú, kék szemű lány értett meg és egy mosollyal jelezte, hogy ő szeretne majd megismerni.

Az első munkanapom hamar elröppent. Mivel délelőttös műszakban kezdtem, így délután két órakor már végeztem is. Az öltözőben ott ült a lány, aki már reggel óta arra vár, hogy megismerhessen. Kapott az alkalmon és meg is szólított.

-Szia. Még nem volt alkalmam bemutatkozni neked, de most szeretném megtenni. Melanie Quick vagyok –mutatkozott be vidáman.

-Az én nevemet már tudod – nevettem.

-Nincs kedved meginni egy kávét, Ailana? – mosolygott rám barátságosan.

-Mehetünk – viszonoztam.

Nem messze az étteremtől volt egy kávézó,a Starbucks. Mivel elég ismert kávézóról van szó, így nem is olyan meglepő, hogy tele van. Valahol hátul a sarokban találtunk csak két üres helyet. Annyira nem bántam, hiszen nem igazán szerettem volna nagyon emberek közé ülni, ráadásul fogalmam sincs arról, hogy mit szeretne Melaine kérdezni vagy mit akar tudni rólam. Ameddig vártuk a kávénkat Melanie próbált kérdezni, de nem tudta mivel is kéne hozzá kezdenie, ezért inkább megpróbáltam én.

-Mióta élsz itt?

-Másfél éve költöztem ide. A családom Angliában él, én viszont szerettem volna új dolgokat kipróbálni – mesélte – És te? – mosolyogott.

-Pár napja. Hosszú történet, majd egyszer talán elmesélem neked – mosolyogtam vissza rá.

Nem kíváncsiskodott, látszott rajta, hogy türelmes és hitt abban, hogy egy nap a bizalmamba fogadom és megosztok vele dolgokat. Hiányzik ez az érzés. Mióta Dian meghalt és Lambert sincs mellettem üres az életem. Új barátokat kell szereznem, ezzel az elhatározással próbáltam össze barátkozni minél jobban Melanie-val. Hisz ameddig itt tartózkodom eléggé feltűnne az embereknek, hogy elzárkózom. Ha nem is mindenkinek a munkatársaknak vagy a lakótársaknak mindenképpen.

*Fél évvel később*

Nincs megállás. Hihetetlen, hogy ennyi ember lepte el az éttermet. Azt hinné az ember, hogy valami nagy felhajtás van, pedig ez csak egy átlagos szerdai munkanap. Mondhatom, hogy eddig ez az év legforgalmasabb napja. Nem igazán érdekelt, hogy mennyi ember van, ki hogy szid engem vagy a munkatársaim, mert nem megfelelő számára az az étel, amelyet mi nyújtani tudunk. Semmi nem ronthatta el a kedvem, ebben biztos voltam. Vagy mégsem? Annyira belefeledkeztem a munkába, hogy a külvilág szinte megszűnt számomra. Ám egyszer csak egy ismerős alak lépett be az ajtón. Nem akartam elhinni. Mit keres itt? Miért pont ide kellett jönnie? Fél év telt el azóta, mióta faképnél hagytam a vasútállomáson. Hirtelen bűntudatot kezdtem érezni. Gyorsan megfordultam mielőtt észre venne és hátra mentem a konyhára. Clément, a szakácsunk egyből felfigyelt a furcsa viselkedésemre.

-Hey, Princess! Minden oké? – vigyorgott rám, mint ahogy mindenkire szokott.

-Hát, öhm. Ja, persze – nem volt valami meggyőző válasz.

Pár másodperccel később Mel libbent be az ajtón, keresve engem.

-Hát itt vagy! Egy helyes fiú keres téged – lépett hozzám azzal a tipikus „neked még mesélned kell nekem” arckifejezéssel.

-Nem akarok vele találkozni. Különben is. honnan az fenéből tudta, hogy itt keressen?! – akadtam ki.

-Várj már! Te miről beszélsz? – nézett rám Clément és Mel értetlenkedve.

-Ez hosszú és nem itt kellene megbeszélni. Nem akarok kimenni és kész – tettem pontot a dolgok végére, amit kissé vonakodva, de rám hagytak.

Azért az ajtóhoz osontam, hogy kihallgassam, miként fogja elküldeni Melanie Lambertet.

-Öm, figyelj. Szerintem rossz helyre jöttél, mert itt nincs Aliana nevezetű lány – elég gyenge próbálkozás volt, de majdnem hihető is.

-Nem, én ezt nem veszem be. Kérlek szólj neki, hogy beszélnem kell vele. Tudom, hogy itt van – erősködött, közben az órára pillantva láttam, hogy lejárt a munkaidőm.

Elosontam az ajtótól az öltöző felé átöltözni. Lassan szedtem magam össze bízva abban, hogy elmegy mire végzek. Sajnos ez nem így lett, ugyanis Mel egyszer csak ismét megjelent.

-Sokat jelentesz neki szerintem. Nem megy innen, ameddig nem beszélsz vele – mondta.

-Mel, tudom, hogy nehéz lesz elküldeni, de meg kellene értenie, hogy nem akarom őt látni. Nem bájcsevejre jött, hanem kemény válaszokért. Válaszokért a kérdéseire – mondtam kissé idegesen.

-Én is végeztem, kiviszlek, ha gondolod – ajánlotta fel.

-Az jó lenne – mosolyogtam.

Kerítettünk egy kapucnis felsőt és egy napszemüveget. Szétnéztünk, ám Lambert még a  pultnál állt és várt. Gyorsan kislisszoltam mellette, de Melaniet elkapta.

-Mondd, hogy kijön – nézett rá szinte könyörögve.

-Sajnálom, de ma szabadnapos. Nekem viszont mennem kell – azzal le is léptünk.

Ahogy kellő távolságra értünk az étterem látóköréből levetettem a kapucnim és a napszemüvegem. Bűntudatom volt, hiszen beszélnem kellene vele, de nem tudok a szemébe nézni azok után, ahogy ott hagytam akkor.

-Ailana, elmeséled végre, hogy mi ez az egész? Egy srác a semmiből? – tette fel kérdéseit Mel, amint beléptünk a lakásba.

-Elmondom neked, ha érdekel, de kérlek ne halljak többet róla – egyeztem bele.

Kellett egy pár perc ameddig össze szedtem magam, hiszen nem tudom, hogyan fogjak bele, de ezt a történetet az elejétől el kell neki mondanom, hiszen csak úgy érti meg.

-Évekkel ezelőtt, még nagyon kicsi voltam, mikor apám elátkozott. Nem beszélhetek, különben egy barátom meghal, ezért van nálam ez a gép és ezért vagyok néma mindig. Egyszer összevesztem Lambert-tel elég csúnyán és annyira kifakadtam, hogy elfelejtettem a némaságot és az átkot így megszólaltam. Másnap a legjobb barátnőm meghalt. A nagynénémnél éltem egy darabig Angliában, elegem volt a titkokból, amiket megtudtam, pihennem kellett. Ezt a hírt már ott kaptam. Aztán egy nap a nagynéném Adabel és az anyám, Anelie eltűntek. Adabel eltűnése után indultam el felkeresni apámat, hogy egyszer, s mindenkorra pontot tegyek a dolgok végére és új életet kezdjek. A vasútállomáson elmentem a mosdóba, Lambert-nek pedig mondtam, hogy szálljon fel a vonatra. Mit sem sejtve felszállt én meg nem és azóta nem láttam. Hívott nem egyszer, SMS-ek hadát küldte, de nem reagáltam rá, aztán egyszer feladta. Ez egészen a mai napig úgy tűnt. hogy így is marad – fejeztem be.

Melanie percekig nem tudott mit mondani. Túl sok volt neki ez az egész. Aztán pár perc múlva megszólalt.

-Huh, hát ez rémes. Erős vagy nagyon, Lana. De nem értem, hogy miért nem beszéltél vele utána és miért vagy még akkor itt? – kérdezett rá a halvány részletekre.

-Nem tudtam neki elmondani, nagyon fájt az elválás és az ő életével fenyegettek. Szeretem, mint barátot, fontos nekem. És hogy miért vagyok itt? A jelek, az üzenetek, amiket kaptam ide vezettek. Azt hittem itt találom meg a választ, az apámat, de úgy látom nem. Fogalmam nincs, hova kell mennem és pénz nélkül nem indulhatok el. A ház, amiben pedig élek a mamámé. Ő valahonnan tudta, hogy egyszer eljövök ide és hagyott egy levelet. Lehet Lambert belőle húzta ki vagy nem tudom – válaszoltam.

-Szerintem beszélned kellene vele. Nem tudom, hogy mit akarhat, de szerintem a kérdésein kívül más is van – mondta.

Nem tudtam eldönteni, mit akarhat. Ez most vagy egy csel vagy tényleg akar valamit ezen kívül. Mindenesetre még mielőtt válaszolhattam volna csengettek. Melanie ment ajtót nyitni, majd mikor meghallottam a hangját, megállt bennem minden. Félelem, bűntudat, öröm vegyesen jelen voltak bennem. Aztán nem sokkal később itt állt előttem. Nem változott semmit, ugyanaz a jóvágású srác volt, aki fél évvel ezelőtt.

-Szia – köszönt semmitmondóan.

-Szia – viszonoztam. Nem tudtam hogyan tovább.

-Hát akkor én most magatokra hagylak. Majd később jövök – azzal Melanie le is lépett. Köszi barátnőm.

Egyedül maradtam vele. Csak ő és én. Nem tudom mi kellene neki mondanom. Bocsánatot kérni? Magyarázkodni? Ameddig én ezen agyaltam ő is gondba volt. Nem tudta ő sem, hogyan kellene kezdeni ezt a beszélgetést, de megtörte a jeget.

-Miért Lana, miért? – tette fel a nagy kérdést – Miért hagytál ott? Miért vertél át?

-Elmondtam neked akkor is Lambert. Nem akarom, hogy bajod essen, túl nagy a tét – mondtam.

-Mégis milyen tét? Fél éve itt vagy, nem mentél sehova. Akkor milyen tétről beszélsz te? – kezdett ideges lenni.

-Ha veszekedni jöttél ide, akkor kár volt, mert mehetsz is – vetettem oda. Láthatóan észre is vette magát.

-Nem veszekedni akarok veled, de a kérdéseimre választ várok – mondta higgadtan.

-Akkor tessék megkapod. Halvány lila gőzöm nincs, hol a francba keressem azt az embert. Ide vezettek az SMS-ei, mert innen küldte – mondtam.

-Te félsz a megpróbáltatásoktól. Biztos akarsz te még beszélni valaha? –tette fel azt a kérdést, amire tudta a választ.

-Te is tudod mit akarok Lambert. De mondd már meg nekem te pénz és minden nélkül elindulnál valahova? –kérdeztem.

-Tudjuk mind a ketten, hogy ez hülyeség. Csak a kifogást keresed, hogy ne kelljen elmenned. Lehet nem akarsz több embert veszélybe sodorni, de mégis itt vagy. Dolgozol, barátot szerzel. Több célpont a listán – sorolta a tényeket.

-Nem, senki nem lesz célpont. Azok az emberek szerepelnek a kereszttűzben, akik kiskorom óta velem vannak. Dian velem volt, ő volt az első. Anya és Adabel fenyegetés, eszköz, hogy oda menjek, a nagyiék úgy néz ki biztonságban és te Lambert, te vagy a következő célpont. Melanie-t senki nem fogja bántani, mert nem része kiskoromtól az életemnek – vázoltam fel neki az állásaimat.

-Lehet nem így kellett volna megtudnod, lehet el se kellett volna menned és nincs ez az egész, de Agnethe és Karl sincs olyan biztonságban, mint te azt hiszed – kezdte.

-Miről beszélsz? Mi van nagyiékkal? – kérdeztem ő meg lassan leültetett a kanapéra.

-Lana, Agnethe és Karl meghalt – mondta ki azokat a szavakat, amelyeket a legrosszabb álmomban sem akartam hallani. 

Merry, Merry Christmas!

Sziasztok!

Kellemes Ünnepeket Kívánok Minden Kedves Olvasómnak! Köszönöm szépen, hogy ennyien vagyunk itt ( 8 feliratkozó yepp :3 )! Remélem mindenkinek kellemesen telnek az ünnep napjai, finom volt a tegnapi vacsora, minden rokonot, családtagot látogattok meg, aki a szíveteknek kedves. Én csak ma este tudtam a jókívánságaimat hozni Nektek, mivel tegnap óta ki se látszok a dolgok mögül. 

Mi is a reggelt főzésselkezdtük, késő délután pedig készülődtünk a vacsorához, vacsora után bontottuk ajándékainkat; a mai nap pedig nagymamámnál ebédeltünk és a nagyszülőkkel és keresztszülőkkel is töltöttünk egy kis időt. 

Ti miket kaptatok? :) Meséljetek! Én eddig sok minden jót. Múlt héten láttam a NewYoreker-be egy fekete-barna szoknyát, azt kaptam meg ( tudni kell rólam, hogy utálom a szoknyát, csak nadrággal vagyok hajlandó felvenni), hangfalat a gépemhez, testnadrágot és egy fürdőszettet. :D 

Nem is szeretnék tovább locsogni, szeretnék így zárásképpen is

SZERETETBEN, BOLDOGSÁGBAN GAZDAG KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNNI NEKTEK ÉS KEDVES CSALÁDOTOKNAK!

U.i.: Lehet csúszik így az ünnepi kiadás, de ami késik nem múlik. ;)

Alevandra G. Summer

11. fejezet: Hirtelen döntés

Sziasztok!

Hosszú-hosszú kihagyás után visszatértem. :) Köszönöm a kitartásotok, nem tűnt el senki mellőlem. :) Napokon belül itt a karácsony, ezért tervezek nektek egy extra hosszú részt - vagyis az átlagnál hosszabbat - . Nem tudom melyik napján, de ha minden sikerül akkor 24-én felrakom, ha nem akkor 26-án, amint géphez jutok.  És ugye a karácsonnyal együtt jön a téli szünet is. Eddig mindenkinek jó? :) Élvezzétek ki minden egyes percét, hisz aranyat ér. ;)

Na, de nem is fecsegek tovább. Következzen az ÚJ RÉSZ! :)

Alexandra G. Summer

Egyértelműen nem akartam, hogy elmenjen, hiszen csak a barátom, ezért mindent megtettem annak érdekében, hogy lebeszéljem erről. Sikerült elérnem, hogy még egy hónapot töltsön velem. Pár hetet muszáj vele lennem mielőtt elmegyek és lehet soha többé nem látom se őt, se Adabel-t.

Másnap reggel kicsit szórakoztunk és gondoltam megijesztem egy kicsit. Nos igen, ezzel nem is lett volna semmi gond, ha nem ijed meg annyira, hogy elhigyje, valóban leestem az ágyról. Olyan gyorsan a szoba másik végében termett, hogy talán ilyen gyorsan a torna órákon nem futott.  Amikor ideért hozzám és ránéztem rémülettel teli arcára, muszáj volt nevetnem.

-Ez nem vicces! Komolyan azt hittem, hogy valami történt veled – jelentette ki sértődötten.

-De nem lett semmi. Ne parázz már annyit! – mondtam neki.

-Jó, de akkor ígérd meg nekem, hogy soha többet nem hozod rám a szívbajt – nézett rám, mire bólogatva jeleztem, hogy ígérem.

Nehezen akarom elhinni, hogy ő is azok közé az emberek közé tartozik, akit itt kell hagyjak ki tudja meddig. De el kell. Mindent elterveztem, ma éjjel fogok megszökni.  Mivel még délelőtt kilenc óra körül járhat az idő, így a nap minden percét megpróbálom kiélvezni Adabel-lel és Lambert-tel.  

Időközben kimentem a konyhába, hogy megnézzem Adabel mit csinál, de nem találtam sehol. Csak egy levél állt a konyhaasztalon.

„Gondolom szeretnéd még látni a nagynénéd és az anyádat is.

Ehhez nem kell mást tenned, mint követni az utasításaim és megölni

a kis barátodat. Vagy ha nem, anyád és a nagynénéd bánja!”

Ahogy elolvastam ezt a levelet azonnal rájöttem, hogy nem várhatok éjfélig. Megakartam tudni, amit csak lehetett volna, hogy merre induljak, de nincs idő, se ember ehhez.  Azonnal felmentem a szobámba és elkezdtem csomagolni. Lambert nem sokkal később utánam jött és értetlenül állt meg az ajtóban, majd egy pár perc múlva meg is szólalt.

-Hová készülsz? – nézett rám még mindig értetlen arckifejezéssel.

Nem mondtam semmit csak kezébe nyomtam a levelet.  Amint elolvasta el is tűnt. Ő is pakol. Velem akar jönni. Nem engedhetem neki, viszont nem is ez a legjobb alkalom arra, hogy vitatkozzak vele. De veszélybe sem sodorhatom az életét.  Az az ember, aki a levelet írta veszélyesnek érezheti Lambert-öt, máskülönben miért akarná megöletni minden ok nélkül, ismeretlenül? Mire mindent végig gondoltam készen álltam az útra és a mögöttem álló Lambert is.

-Ne gyere. Veszélyes számodra – mondtam.                                                                            

-Nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem – mosolygott rám, ezzel is jelezve, hogy nem érdeklik a veszélyek.

Nem sodorhatom veszélybe, viszont veszekedni sem most kellene vele. Majd valahol lerázom itt a közelbe vagy pedig azt mondom neki először München-be kell mennem.  Igen, ezt fogom tenni. Elfogom téríteni München felé.

-Lam, először München-be kellene mennünk. Meg kell néznem, hogy minden rendben van e nagyiékkal –hazudtam.

-Oké – egyezett bele.

Már az állomáson vagyunk és várjuk a vonatot. Már épp bemondták, hogy a München felé tartó vonat hamarosan megérkezik, mikor rezgett a telefonom.

-El kell mennem a mosdóba. Ha beér a vonat szállj fel, nemsokára jövök utánad – mondtam, mire ő egy bólintással jelezte, hogy oké.

Elszaladtam a mosdó felé és gyorsan be is mentem, hogy megnézzem miért is jelzett a telefonom. Egy SMS rejtett számról.

„Nem fogod tudni örökké halogatni. Megtalálni se fogsz egy könnyen.

Kár próbálkoznod. Inkább játssz a Barbie babáiddal.”

Ha azt nem is tette érthetővé számomra, hogy hova kell mennem mégis tudtam, hogy talán hova érdemes. Mivel megtudom nézni, hogy honnan küldhettek számomra üzenetet az elmúlt percben, így elég hamar kitudtam deríteni, hogy Berlin. Igen, ott fogom megtalálni.

Miután mindent végig gondoltam visszamentem a  váróba és vettem egy jegyet a leghamarabbi berlini járatra. A müncheni vonat is elment már tíz perccel ezelőtt, az enyém pedig három perc múlva indul, szóval igyekeznem kell vissza a peronra. Éppen hogy felértem a vonat be is gördült, így felszálltam rá. Közben Lambert SMS-ek hadát küldte, hogy merre vagyok, miért nem jelentkezem. Szörnyű volt belegondolnom, hogy ezt tettem vele, de így lesz a legjobb. Neki nem esik baja, én pedig a végére járhatok ennek az egész cirkusznak, ami kiskorom óta üldöz. Kénytelen voltam visszaírni Lam-nek, mert már untam a folyamatos rezgéseket.

„Nagyon sajnálom az egészet, de hidd el ez csak a te érdekedet szolgálja.

Kérlek, ne indulj a keresésemre, nem éri meg kockáztatni az élted! xx”

Rengeteg feladatom lesz még. Találnom kell egy helyet, ahol  meghúzhatom magam, munkára lesz szükségem mellette. Nem tudom mennyit időzök Berlinbe, nem sokat tervezek.

A vonat egy óra múlva megérkezett a fővárosba. Az SMS-re következtethetően egy olyan helyen lehet az illető, ahol gyermekkoromba jártam. Követtem a jeleket, nyomokat, mire egy elhagyatottabb kis részre értem. Itt is járkáltak emberek, de nem annyian, mint a belváros környékén. Épp egy étterem mellett sétáltam el, ahova éppen alkalmazottat keresnek. Gondoltam szerencsét próbálok.

-Jó napot! Az álláshirdetés miatt jöttem – szólítottam meg a pultban álló lányt.

-Szia! A főnök jelenleg nincs bent, de a helyettes tud fogadni és vele tudsz erről beszélni. Az irodáját a folyosó végén, balra találod – navigált.

Igen könnyen megtaláltam a keresett helyet. Bekopogtam, majd mikor egy fiatal férfi hang jelezte, hogy szabad benyitottam.

-Jó napot! Az állásra szeretnék jelentkezni – kezdtem.

-Jó napot magának is! Kérem foglaljon helyet! – invitált beljebb – Nos, kezdjük talán a nevével.

-Ailana Fiedler.

-Életkora?

-17.

-Volt már tapasztalata vendéglátóegységben? Felszolgáló, pultos esetleg konyhai munkakör?

-Szakmai gyakorlat alatt tapasztaltam meg a felszolgáló és pultos kört.

-Értem. Egy kérdésem lenne még Önhöz. Miért szükséges a kommunikációs képességeihez az a szerkezet,  illetve befolyásolja-e a munkavégzést?

-Van egy betegségem, ami miatt sajnos csak ezzel tudok kommunikálni. A munkavégzést nem gátolja, rengeteg visszajelzést kaptam már, miszerint a vendégek megvoltak elégedve velem a szerkezetemmel együtt is –feleltem egy kis furfang keretében.

-Rendben. Felveszem próbaidőszakra. Mellesleg a becsületes nevem Greg Stanford –fogott velem kezet.

Hálás pillantást vetettem rá majd kimentem. Remek, munkám már van és csak a fedél hiányzik a fejem felől. Épp ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom. Mama neve villant meg a képernyőn. Azonnal letettem és írtam neki.

Én: „Mit szeretnél?”

Mama: „Tudom, hogy leráztad Lambert-öt és Berlinbe mentél. Ha már nem tudunk semmivel

sem megállítani, akkor az egyik elhagyatott résznél van egy kis étterem. Onnan nem messze van egy lakás a nevemen. A kulcsokat a postaládában találod. Menj oda és vigyázz magadra nagyon!

Néha jelentkezz Kicsim!”

Én: „ Köszönöm Nagyi, ígérem fogok!”

A lakás probléma is megvan oldva. Az étterem mellett valóban állt egy kis ház, a postaládáján pedig mamának a neve. Kivettem a kulcsot és bementem. A ház ragyogott, mintha valaki rendszeresen látogatná és takarítaná. Nem volt hatalmas ház. Egy kis nappalit, konyhát, fürdőszobát és két hálót takart. Nekem ez épp elég lesz. A hűtőben kaja is volt, szóval éhezni nem fogok; a hálónak egy elrejtett zugában egy széf volt elrejtve, melynek a kódja az egyik könyvben volt. Mikor kinyitottam egy üzenet fogadott:

„Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap. Ez a pénz elég lesz neked bő két-három hónapig.

Vigyázz magadra és sok szerencsét!”

Ez a Nagyi írása. Bizonyára tudta, hogy egyszer elfogok indulni és felkutatom az apám. Nem állít meg, hanem bíztat és támogat. Innen már nincs más út, mint letelepedni egy kis időre és minden nyomot megkeresni, ami elvezet hozzá.

Szünet..

Drága Olvasóim!

Szörnyen sajnálom, hogy ismét egy ilyen hírrel kell jöjjek, de sajnos beláttam az utóbbi napokban, hogy hetente semmi képpen nem fogom tudni hozni az új részt. Suli mellett kicsit nehéz, pláne úgy, hogy a gépem a héten először ma van bekapcsolva. Szóval annyi kedvem nincs már a nap végén, hogy bekapcsoljam a laptopom.  Én se így terveztem, nem szerettem volna még egy szünetet berendelni, de ezt muszáj.
Tehát, ami a lényege ennek a pár sornak, hogy 2015. december 18-áig szünetet tartok!!
Ennyi biztos. Annyit tudok még garantálni, hogy a téli szünetben biztosan lesz rész.
Remélem azért, hogy nem pártoltok el tőlem és itt maradtok velem. :) Tervezek a közeljövőben egy díjat is hozni, amit már régen ki kellett volna tennem, szóval hallottok még rólam! :D

További Kellemes Napot Kívánok Minden Kedves Olvasómnak és ideévedő idegennek! :)

U.i.: Ha bármi kérdésetek van Facebook-os oldalamon vagy Ask.fm oldalamon feltehetitek.

Alexandra G. Summer

Csak a hangulat kedvéért. :D Nekem már a karácsonyi kezd megjönni. :)