Sziasztok!
Tudom kis csúszással ismét ugyan, de itt a 10. rész is!
Gondolom mindenki hallott már a tegnapi párizsi terrortámadásról. Nos igen, nekem is van egy nézetem, egy véleményem ezzel kapcsolatban, aminek a hamarosan induló személyes blogomon
szánok is egy cikket. Kíváncsi vagyok a Ti nézeteitekre is, szóval aki bátor örömmel meghallgatom! :) #PrayforParis
De nem is locsognák tovább! Jó olvasást! :)
Alexandra G. Summer
Tíz óra körül járhat az idő, én pedig nem bírok elaludni. Forgolódok jobbra-balra, mászkálok fel-alá a szobában, de egyszerűen nem jön álom a szememre. A járkálást elég hamar meguntam, így befeküdtem az ágyba és bekapcsoltam a televíziót. Egymás után váltogattam a csatornákat, hiszen nem ment semmi érdekes, míg végül a Comedy Central-on ragadtam le, amin éppen a Family Guy című sorozatot adták. Gondoltam nem veszíthetek vele semmit, úgy is rég láttam. Éreztem a hatást, ugyanis kellőképpen kezdtem fáradni. Már félálomba voltam, mikor halk kopogásra lettem figyelmes, majd valaki belépett az ajtón.
-Alszol? –kérdezte a gépiesített hang.
-Már nem – vetettem oda
hűvösen.
-Bocsi, akkor inkább megyek – és már fordult is kifelé.
-Várj! – szóltam utána, de
ügyet sem vetve rá ment tovább az ajtó irányába.
Gyorsan felálltam és utána futottam egészen addig, ameddig el nem
kaptam a csuklóját és magam felé nem tudtam fordítani.
-Mondtam, hogy várj. Ne menj
el –ismételtem meg szavaim másképp.
Azzal a lendülettel húztam vissza, zártam kulcsra az ajtómat és
ültettem le az ágyra. Fogalmam nem volt arról, hogy mit is mondhatnék neki, de
ahogy ránéztem láttam, hogy ő sem tudja. Még ültünk pár percet néma csendben,
de a levegő hirtelen fojtogató kezdett lenni, ezért nem vártam tovább megtettem
én az első lépést.
-Figyelj, én csak annyit
szeretnék, hogy.. – kezdtem bele monológomba, mire félbeszakított.
-Nem, te figyelj én rám. Sajnálom, hogy úgy neked estem, nem lett volna
szabad. Nem kellett volna csak kizárólag téged okolnom mindenért és legfőképp
nem elutasítani a segítségedet és téged. Mellettem vagy mindig, ha szükségem
van rád és Dian is ugyanígy tenne. De most láthattad mi történik, ha
megszólalok. Volt időm gondolkodni a mai délután folyamán és rájöttem, hogy ezt
nem így kellett volna. Megelőzhettük
volna ezt az egészet, ha nem kezdünk el veszekedni vagy nekem kellene most Dian
helyén lennem és neki itt lenni veled –öntötte ki azt, ami a lelkét nyomta.
Örültem ennek a hirtelen érzelemkitörésének, ugyanis ez egy jó jel
volt. Nem hagyja magát a mélybe vetni, nem süllyed le.
-Ailana, ne beszélj már
baromságot! Dian-nek sem kellene ott feküdnie, de sajnos így alakult és neked
végképp nem. Én voltam az idióta, mert azt hittem jobb lesz ha utánad jövök és
melletted leszek, de nem kellett volna. Úgy döntöttem Lana, hogy holnap reggel
vissza megyek München-be – közöltem vele döntésem, mire teljesen lesápadt.
-Ugye ez csak egy rossz vicc és megleckéztetni akarsz? Nem mehetsz
vissza, te vagy az egyetlen barátom és szükségem van rád! Nem mehetsz el,
érted? –nézett rám, szeméből pedig apró könnycseppek kezdtek hullani.
-Így lesz a legjobb, hidd el
–öleltem át.
-Nem mehetsz el, nem engedem – ölelt szorosabban.
Nem akarok neki több bánatot okozni, nem akarom, hogy vissza essen abba
az állapotba, amibe eddig is volt. Kezd belőle kimászni és újra önmagára
találni, rám már nincs szüksége. Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de nem hátrálhatok
vissza.
-Muszáj elengedned, de ha boldogabbá tesz akkor.. – ismét a szavamba
vágott.
-Boldogabbá tenne, ha nem mennél el, de látom nem hárítasz, ezért csupán
egy dolgot kérek tőled – tette ajánlatát.
-Mi lenne az? – néztem rá
érdeklődően.
-Maradj még itt velem egy kis ideig, ameddig helyre nem jövök. Vagyis
legalább ebben a hónapban, utána ha még mindig ragaszkodsz a távozáshoz
elengedlek – alkudozott.
-Legyen, de cserébe én is
kérek valamit – mondtam, mire csak rám nézett és várta, hogy befejezzem – ma
éjjel itt maradsz velem.
Bólintott, majd hozzám bújt szorosan és azonnal elnyomta az álom. Még
gondolkodtam egy darabig. Annyi minden volt a fejembe, amire választ szeretnék
kapni, de egy biztos, mégpedig az, hogy Adabel-nek talán igaza van és többet
érzek iránta, mint barátság. Igen, részemről ez egészen biztos, de részéről
nem. Látom rajta, hogy úgy tekint rám, mint a testvérére és ezért nem enged el,
hogy ne veszítsen el engem is. És ha ezt szeretné, hogy ne menjek el akkor nem
fogok, egy ideig.
Napsugarak ezrei verődnek be reggel a szoba ablakán.
Nagy nehezen kinyitottam szemeim, felültem az ágyon és az órára pillantottam,
ami kilenc óra huszonhárom percet mutatott. A mellettem fekvő angyalra
fordítottam tekintetem, aki még aludt. Olyan gyönyörű, olyan ártatlan. Miután befejeztem csodálását, óvatosan
felálltam és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mielőtt kinyitottam volna az
ajtót egy papírt pillantottam meg. Kíváncsian hajoltam le érte és vettem fel, majd
szétnyitottam és elolvastam mi áll benne.
„ El kellett mennem, jövök
pár óra múlva.
U.i.: Tudom, hogy nálad
aludt az éjjel. Vigyázz rá nagyon, ne engedd ki a házból!
Adabel”
Oké, ez eléggé fura volt. Miért ne engedjem ki a házból? Mi baj
érhetné? Bizonytalanságok ellenére megfogadtam az írott tanácsot. Ezek után nem
szívesen mentem ki a házból, de amint kiléptem a szoba ajtaján láttam, hogy a
házat valami profi biztonsági rendszer védi, vagyis ha valaki bejönne azt
hallanám.
Kiballagtam a konyhába és összedobtam egy finom reggelit magamnak és
Ailana-nak. Igazából nem is túloztam el annyira, hiszen csak egy rántotta lett,
de tudom, hogy ennek fog örülni, hiszen imádja. Miután elkészültem az étellel
elindultam a szoba felé. Az ajtón belépve nem láttam őt sehol. A tálcát azonnal
letéve kezdtem őrült keresésbe a szobában, de nem találtam semmi nyomor, ami
arra utalna, hogy elrabolták. Aztán valaki bezárta a szoba ajtaját és én azzal
a lendülettel fordultam hátra és készültem, hogy leütöm. Szerencsémre erőszakra
nem volt szükség, ugyanis Lana állt mögöttem.
-Hol jártál? – öleltem
szorosan magamhoz, szegény pedig nem értette mi folyik itt.
-Csak kimentem a fürdőszobába elintézni a reggeli teendőket. És te? Mi
ez az ijedtség? – nézett rám.
-A konyhába mentem reggelit
csinálni és gondoltam ágyba kapod a reggelit, de ahogy elnézlek időközben
felébredtél – néztem rá.
-Aha, értem. Nos figyelj, ha szeretnéd a reggelit az ágyban elölteni
akkor töltsük, úgy se vagyok még felöltözve – mosolygott rám az édes kis
Minnie egres pizsamájában.
Lehet, hogy gyerekeknek való meg ilyesmi, de Lana a legcukibb lány,
akit eddig Minnie Mouse cuccban láttam. Annyira elbambultam, hogy csak arra
lettem figyelmes, mikor egy párna landolt az arcomba. Hirtelen visszarántott a
jelenbe és azzal a lendülettel küldtem vissza a feladónak, aki mit sem sejtve
lépésemről majdcsak leesett az ágyról. Rohantam hozzá amilyen gyorsan bírtam azon a
pár négyzetméteren, de amint odaértem valami meglepő látvány fogadott. Nem volt
senki a padlón se. Elkezdtem körbe-körbe forogni, de nem láttam sehol, majd
hirtelen egy kéz ért a bokámhoz és rántott le a földre. Annyira megijedtem,
hogy kimaradt egy szívverésem is.
*Ailana*
Még egy óra elteltével is játszottam a sértődött
kislányt. Nem voltam hajlandó kidugni a fejem a szobából, hiszen minek? Majd ha
elment ez az idióta akkor beszélhetünk arról, hogy kifáradjak.
Óvatosan az ajtóhoz osontam, ugyanis szerettem volna megbizonyosodni
arról, hogy senki nincs az ajtóm környékén. Megéheztem és egy kis nutellás
nasira fájt a fogam. Halkan nyitottam az ajtót, de amint a falak sűrűje közül
kifordulhattam volna egy beszélgetés ütötte meg a fülem. Lambert és Adabel volt
az.
- Ezzel is tisztába vagyok,
de nem lehet ilyen. Ailana nem ilyen ember, nem a borús kedvű, érvagdosós,
depis csaj szerepe vall rá, hanem a mindig életvidám, álmokkal teli. Hatalmas
álmai vannak vagy voltak, nem tudom melyik illik a jelenlegi helyzetre.
- Például? Miket álmodott
meg valaha?
- A lovaglás az élete.
Mindig azt mondta, hogy lovardát szeretne egyszer nyitni és sikeres akar lenni
táncoktatóként. Világhírű előadó szeretett volna lenni és azt, hogy a
lovardáját is világszerte ismerjék és jöjjenek hozzá.
- Igaz nem olyan régen van
itt, de ezt sosem osztotta meg velem. Mióta itt van olyan kis búvalbélelt,
szomorú. Majdnem visszatért az általad emlegetett mosolygós lány, ugyanis
eleinte még az volt itt is, de mikor meghallotta, hogy a nővérem eltűnt egy világ
omlott össze benne. Kezdett talpra állni, legalábbis én ezt láttam rajta, de
úgy látom a végső csapást Dian barátnője halála adta meg neki és még mélyebbre
zuhant.
- Ezt mégis hogy érted?
- Nyugi, nem történt semmi.
Csupán megviselte. Hirtelen kapott minden rossz hírt. Csak vedd végig Lambert:
elküldenek távol a családodtól, barátaidtól egy ismeretlen közegbe, egy olyan
emberhez, akit sose láttál azelőtt. Anyád minden nyom nélkül eltűnik és a
barátnőd is meghal, mert egy végzetes átok ül rajtad. Képes lennél feldolgozni?
– hallgattak egy kis ideig majd Adabel hozzá tette – Látod, Lambert, te is
tudod a választ. Adj neki időt, legyél vele kedvesebb, figyelj rá jobban.
- Én mindent megteszek érte,
nem hagyom magára, de eltaszít és ez a legrosszabb.
- Lambert, tedd fel magadnak
a kérdést? Úgy szereted, mint egy barátot vagy mint egy szerelmet? – majd
hirtelen csend lett és hallottam, ahogyan Adabel felém közelít.
Nem vett észre ez egészen biztos, de mégis mielőtt a környékemre ért
volna visszaosontam a szobámba. Nem akartam elhinni azt, amit hallottam.
Lambert szerelmes belém? Nem, ez hülyeség! Tudja, hogy nekem ő olyan, mint a
nem létező bátyám. Így elhatároztam, hogy éjjel lemegyek hozzá és beszélek
vele. Hamarosan lelépek és megkeresem apám, nem mehetek el úgy, hogy nem
beszéltem meg vele a dolgokat.
Este lementem Lambert szobájába, bízva benne, hogy
ott találom. Halkan kopogtam ajtaján
valami felelet félére várva, de senki nem adott bentről életjelet, így vettem a
bátorságot és benyitottam. Halkan beléptem, majd megszólítottam az ágyban fekvő
fiút.
-Alszol?
-Már nem – vágta hozzám
hűvös szavait.
-Bocsi, akkor inkább megyek – fordultam az ajtó irányába.
-Várj! – szóét utánam, de
nem figyeltem rá.
Nem telt el két perc a
cselekvések között és egy erős kar szorította körbe a csuklóm és húzott vissza.
-Mondtam, hogy várj. Ne menj
el – szólt hozzám normális hangon, majd leültünk.
Nem tudtam, hol kezdjem, teljesen tanácstalan voltam. Elakartam neki
mondani, hogy én nem szeretem viszont és, hogy hamarosan elfogok menni, de
ehelyett egészen más történt. Elkezdett bocsánatot kérni, mire én is elkezdtem
szabadkozni, hogy én vagyok a hibás, ezzel eltérve a témától, ami miatt jöttem.
Szó esett Dian-ről is. Igaz, nem így kellett volna történnie annak, ami
történt, de már nem tehetünk ellene semmit sem. Aztán egy olyan kijelentést
tett, amire végképp nem számítottam.
-Úgy döntöttem Lana, hogy
holnap reggel vissza megyek München-be – mondta, amit nem akartam neki elhinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése