Sziasztok!
Ahogy ígértem meghoztam az új részt is. Ezzel búcsúztatnám a nyarat, hiányozni fog. :(
Nem szeretném igazából locsogással húzni az időt. Olvassátok sok kedvvel, vidámsággal, szeretettel. :)
Alexandra G. Summer
Rohantam. Nem volt semmi félni valóm, nem üldözött senki, mégis
futottam négy utcán át. Mire barátomék házához értem már ki voltam fulladva.
Lambert épp füvet nyírt, amikor kivágtam a kaput. Meglepődött arccal nézett rám.
Biztos azt hitte nem vagyok normális, vagy nem tudom, de hogy nem nézett ép
elméjűnek, az is annyira biztos, mint amennyire itt állok. Hirtelen fogalma nem volt arról mi bajom lehet, aztán
pár percnyi gondolkodás után rájött. Arca eltorzult abban a percben, a
fűnyírót otthagyta és azonnal rohant hozzám.
- Minden rendben van? Nem nézel ki túl jól- állt mellettem kissé
idegesen.
Nemlegesen ráztam a fejem, nem tudtam, hogy el mondjam-e neki azt, ami
nem is olyan régen történt, vagy inkább ne. De ha el is mondom,
hogyan tálaljam? Fogalmam nincs, hogy miképpen kellene cselekednem, hisz
tudom, ha eltitkolom azzal csak rosszabb lesz a helyzetem. Lambert egyre
nyugtalanabb lett, ugyanis elkezdett rángatni.
- Ailana, mi történt még az álmon kívül?- tette fel a nagy kérdést.
- Semmi, csak...- kezdtem bele,
de igazából gőzöm nem volt róla, hogy hogyan tovább.
- Csak? Nyögd már ki!- adta idegesen az utasítást.
- Mikor felkeltem, Dian nem volt
otthon. Gondoltam megnézem a konyhába, hátha ott van, de nem így lett. Aztán
mikor megfordultam egy alak állt előttem- próbáltam összeszedni gondolataim légvégét.
- És aztán mi történt?- nézett
rám kétségbeesetten.
Nem fejeztem be a mondatom, hanem megmutattam neki a bekötözött kezem.
Szemei kitágultak a döbbenttől, hiszen elképzelése nem volt arról, hogy mi történhetett. A kötést óvatosan tekerte le kezemről, s kíváncsian vizslatta a sebet. Nem volt mély, de arra éppen elég, hogy a vér
kicsorduljon belőle. Olyan volt, mintha gondolataiba merült volna, és azt próbálta kideríteni, hogy ki is tehette ezt velem.
- Rossz így látni téged. Egyik nap egy vidám, élettel teli lány áll
előttem, a másik nap pedig, mint akit meggyötört az élet, mint aki mindenben
csak a rosszat látja, s nem képes
nevetni. Ennek véget kell vetni - elmélkedett hangosan.
- Egy hetet várhat még, nem? Én is
szeretnék a végére járni ennek, de egy hét múlva akarok pontot tenni az
egészre- fejtem ki.
- Azt hiszed véget vethetsz
ezeknek és megtalálod apádat is? Ugyan már! Tudod jól, hogy én vagyok az az
ember, aki mindig mindenben melletted van és támogat, de ez így baromság. Te
lehet nem látod, de én biztos vagyok abban, hogy itt többről van szó, mint egy
puszta szülők közti bonyodalom.
Idegesített, az a tény, hogy ezt nem csak én látom így.
Lambert túl eszes gyerek, hogy is hihettem volna, hogy majd egy idióta ember
módjára fogja ezt az egészet tök hétköznapinak nézni, és hinni azt, hogy ez
valóban egy egyszerű válás és a némaságom a véletlen műve. Én is rájöttem az
utóbbi időben, hogy itt többről van szó. Nem szokványos tény, hogyha
megszólalok akkor valaki meghal, átok van a dologban. Anyám és apám olyan
dolgon veszhettek össze, ami folytán apám engem büntetett mindenért. Nem kell
hülyének nézni tudom, hogy ez az ember, akit apámnak nevezek nem egy szokványos mugli, hanem valami egészen
más, de arra nem tudok rájönni, hogy mi.
Lambert-nek adtam egy puszit az arcára és már mentem is. Ismer, ezért
tudnia kell, hogy én is tudom azt, amit ő. Vagy mégsem? Kezdek begolyózni totál. Valami
történik itt, amit én magam sem értek igazán. Tisztában vagyok vele, hogy itt
valami nem normális dolog van, de egyáltalán nem akar összeállni a kép.
Időközben haza értem és leültem a konyhában. Anya sült csirkét csinált
hasábburgonyával. Nem mindennap csinál ilyet, általában akkor, ha érzi, hogy
valami nem lesz rendben mostanság.
- Anya, beszélnünk kell-írtam.
- Igen kicsim. Nekem is kell beszélnem veled-mondta.
Vártam, ezzel is jelezve, hogy kezdje a mondandóját. Egy pár perc múlva
nagy levegőt vett és belekezdett.
-Ailana, nem meséltem még neked a nagynénédről, Adabel-ről, ami nagy
hiba volt. De most nincs idő mesélni. Kislányom, el kell menned innen most
azonnal!Adabel nénikédhez mész pár hétig, aztán már jöhetsz is haza. El kell intéznem pár dolgot. Az iskolából már kikértelek azzal, hogy nyaralni megyünk és már le van
foglalva a szállás, viszont csak egyedül mész-szedte össze gondolatait.
Nem tudom honnan jött ez a hirtelen rokon duma, de ez nem oké így. Elküld, de mégis hova? Milyen helyre? És száz
százalékban biztos abban, hogy nem egy bérgyilkos kezeibe ad? Milyen dolgot kell neki elintézni ahhoz, hogy nekem el kell innen mennem? Valamit titkol előlem, egyszerűen érzem.
- Hova kell mennem?- a
pillanatnyi döbbenetben nem tudtam mit írni neki.
- Folkestone- válaszolt.
Szóval Angilába kell menjek. Folkestone 1390 kilométerre van
München-től, a Dél-angliai dombság és a La-Manche csatorna partján helyezkedik
el, s mivel nem igazán hallottam még a városról, így egy kicsit alább ástam
magam és megnéztem, hova is „száműznek”. Egész csinos kis városnak látszik, de
vajon meddig maradok ott? Meddig kell úgy tennem, hogy minden rendben és csak egy nyaraló kamasz vagyok, nem egy lány, akit a saját otthonából menekültetnek valami elől, amiről fogalma nincs?
Anyával alaposan átnéztünk mindent, nem hiányzott semmi sem. Egy jó pár
táskával vágok neki az útnak: egy hatalmas bőrönd, kettő kézi táska és a laptop
táskám, ami így együtt egy kicsit nehéz. Lehordtam mindent az emeletről és bepakoltuk a kocsiba.
Anyu kivitt a vasútállomásra, megvette a jegyeim, majd könnyes búcsú keretében
vált el tőlem és megígérte újra, hogy nem kell sokáig ott lennem, csak pár hetet. A
vonaton megkerestem a helyem és leültem. Kinéztem az ablakon, hogy integessek
anyának, aki már nem volt ott. Furcsálltam, hiszen megakarta várni az indulást,
aztán láttam egy sötét alakot eltűnni. Lehunytam a szemem, hátha csak
képzelődöm. Mikor ismét kinyitottam senkit nem láttam. Csak a képzelet
szüleménye volt, anyának pedig biztos el kellett rohannia. Nem foglalkoztam
tovább semmivel, elővettem a telefonom, rácsatlakoztattam a fülhallgatóm és
elkezdtem zenét hallgatni. Remélem hamar odaérek és jöhetek is vissza. Nem
értem, miért kellett ilyen gyorsan eltűnnöm innen, de biztosan hamarosan fény
derül erre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése