Sziasztok!
Meghoztam a várva várt 3. részt is!
Remélem nem várattalak Titeket olyan sokáig. Amint tudom azonnal hozom a következő részt
is, addig is olvassátok szeretettel.
Hogy telik a nyári szünet? Remélem mindenkinek jól. Én itthon ülök blogolok és töltöm a napom.
Na, de nem is húzom tovább az időt.
Kellemes időtöltést kívánok! :)
Alexandra G. Summer
Dian valakivel nagyba társalgott,
így inkább nem is zaklattam feleslegesen. Gyorsan felsiettem az osztályterembe,
majd leültem. Körülbelül 5 percet ülhettem, amikor Mr. Harris beviharzott az
osztályterembe. Ezek szerint becsengettek, de vajon mikor? Fel se tűnt. Nem
igazán volt kedvem a matek órához, így nem is figyeltem, inkább gondolkodtam.
Az agyam csak kattogott azon, amit előző nap mondott Dian. Talán nem is mondott
őrültséget. Mindent, ami eszembe jutott lejegyzeteltem az én „kedves” kis
matematika füzetembe. Számításba vettem minden lehetőséget, vagyis szerepelt benne a „Lehet egy démon?” című
kérdéstől a „Talán egy varázsló.” kijelentésig minden, amit el tud az ember
képzelni. Ez természetesen Mr. Harris-nek szemet is szúrt.
-Maga miért nem figyel az órámon Fiedler kisasszony?!-emelte fel
hangját.
-Talán rosszul érzi magát! Reggel nem volt túl jól.-védett ki Dian.
Nem gondoltam volna, hogy falaz
nekem, de ezek szerint már minden rendben.
-Vagy úgy! Elnézését kérem Ailana kisasszony! Pihenjen nyugodtan.-fordult felém.
Vetettem egy hálás pillantást barátnőm felé. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak, féltem, hogy elveszi a füzetem és felolvassa hangosan, amiket leírtam. Végül annyira elmélyedtem gondolataimba, hogy észre se vettem, amikor kicsöngettek. Arra lettem figyelmes, hogy valaki rázza a vállam.
-Hey, Ailana!-szólt hozzám.
-Uh, itt vagyok. Bocsi.-kapartam
le ijedtembe.
-Nem tudom mi bajod, de suli után elmesélsz mindent.-mondta.
-Hol?-írtam le kérdésem.
Nem válaszolt semmit, hiába
faggattam. Nagyjából az egész napom unalmasan telt. Utolsó órára készültem, ami
egy úgymond lazítás volt, mivel informatikával fejeztük be a napot. Azt hittem,
könnyű óra lesz, de tévedtem. Olyan táblázatszerkesztést kaptunk tanárunktól,
hogy a szemem is ketté állt konkrétan. Lambert mellett ültem, akiben bíztam, hogy
van némi fogalma. A reményem elszállt, mikor közölte, hogy neki sincs. Dian pedig az osztály másik felével volt turizmus órán, így rá szintén nem
számíthattam. Gyűlöltem ezt a hapsit! Olyan feladatokat állított mindig össze,
hogy az hihetetlen. Nagy kínok között megcsináltam a feladatot, majd csengetés
előtt tíz perccel elmehettem az óráról. Kifele menet Lambert egy cetlit nyomott a
kezembe. Amint kiértem a terem ajtaján azonnal kinyitottam:
„Menj a faházba és ott várj meg! Megyek amint tudok!”- állt a
levélben.
Furán néztem magam elé, de
mentem. Tudni kell erről a titokzatos faházról, hogy még öt évesek lehettünk,
amikor Lambert papája építette nekünk. Mindig az utcán játszottunk és biztonságban
éreztek minket ha nem ott rohangálnánk az autók között, ezért egyik napról a
másikra kaptuk. Akkor még különböző lányos és fiús játék díszítette belsejét,
mára már csak a kis műanyag asztal és egy hatalmas, kényelmes matrac. Időközbe
megérkeztem. Leültem a matracra és dobtam egy SMS-t anyának, hogy később érek
haza. Kemény tíz percet vártam, mire Jay is megérkezett utánam. Vidáman lépett
be, mint aki már tűkön ül.
-Mi ez a nagy vidámság?-gépeltem.
-Egy világban, ahol 2 kamasz él, eljött az a nap, melyet mindketten
vártak.-kezdett a mondandójába.
-Ez tök vicces meg minden,- fetrengve
a röhögéstől kicsit nehéz volt neki ezt összehozni- de térjünk a lényegre. Hova akarsz elvinni?- fejeztem be a
mondatom.
-Mivel neked hatalmas szükséged van egy kis kikapcsolódásra, ezért az
az ötletem támadt, hogy elviszlek egy discoba.- közölte zseniális ötletét.
A szám is tátva maradt. Én és a
disco?Na ne! Tudja, hogy nem rajongok érte. De mivel ebből nem mászok ki kénytelen vagyok
bele menni az egészbe. Mikor kis gondolkodási idő után bólintottam, hogy miért
is ne, ismét az a hihetetlen vigyor ült ki az arcára, amit utoljára akkor
láttam, amikor meglepetés bulit csináltunk neki. Ezek után még jó két órát ültünk
a házba. Mit csináltunk? Nem, nem kell itt arra gondolni, hogy smároltunk és
életünk legszebb közös perceit beszéltük át összebújva. És akkor most jöhet a
jogos kérdés, hogy akkor mégis mit műveltünk? Társasoztunk. Igen, jól
olvasható. Mi vagyunk azok az emberek, akik képesek órákon keresztül egy olyan
társasjáték előtt ülni, ami körülbelül fél órát vesz igénybe. Na, ez nekünk
kicsit máshogy ment. A fél órás játékidőből képesek voltunk úgy két órát
csinálni, hogy hülyéskedtünk a másikkal. Csikoltuk egymást, birkóztunk, a
hátára ugráltam és így tovább. Szóval most már érti mindenki, hogy miért tart
ennyi ideig.
A délutánom további része azzal
telt, hogy megcsináltam a házimat és Facebook-on chates beszélgetést folytattam Diannel és Lamberttel.
Lambert Merks üzenet Neked:
Lambert: Nem lesz semmi gond,
nyugi. Csak mond meg Diannak ne beszélje neked a sok hülyeséget.
Ailana: Jó, persze.. De
látod, hogy nem hallgat az emberre egyáltalán. Mindennap a trollokat mondja meg
az ilyeneket.. Lehet nem hülyeség, de akkor is mennyi az esélye annak, hogy ebbe
a világba éljen egy másik is?
Lambert: Nem tudom, de ezt neki
kéne elmondanod.
Dian Rassler üzent Neked:
Dian:
Na mit gondolsz? Most létezhet nem?
Ailana:
De Dian, mennyi ennek az esélye? Lehet az egyik, lehet a másik nem tudom. Most
nem is érdekel. Majd megbeszéljük, oké? Mennem kell készülődni.
Dian: Hova? Csak nem egy randi?
Ailana: Nem, Dian, nem radni. Jay elhívott bulizni, hogy egy kicsit kikapcsolódjak.
Dian:
Megvan az új álompár.
Ailana: Szeretnéd! Majd küldök helyzetjelentést. Pussz.
És ezzel letudtam mára Diant is. Mivel már így is késésbe voltam, ezért
gyorsan kellett mennem öltözni. Kiválasztottam egy egyszerű szettet, amiben jól
érzem magam. A választásom egy sötétkék szaggatott farmerra, egy fekete trikóra
és egy fekete magas sarkúra esett. Bíztam benne, hogy egy jó este elé nézek és
sikerül minden gondom elfelejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése